"Jó dolog az embereken segíteni, de még jobb megtanítani őket, hogyan segíthetnek saját magukon."
Az én történetem a Herbalife-el 2008. májusában kezdődött. Váratlanul, 38 évesen súlyos szívinfarktuson lett, amit 6 évig próbáltak kezelni,mivel műtétre lett volna szükségem de abban a pillanatban nem volt hely a műtőben, igy a stend beültetése csak egy ideig szavatolták. e közben az immunrendszerem legyengült olyan szinten, hogy egyszerűen ülés közben tört el a bordám, folyamatosan felső légúti betegségekben szenvedtem, és nagy mértékben vizesedtem. Tisztában volam a következményekkel. Tehát feadtam.
Ekkor történt amit sosem hittem!
2008 májusában egészen véletlenül találkoztam a Herbalife termékekkel. Nem hittem benne, hogy működni fog, mert előtte már nagyon sok más dolgot kipróbáltam, eredmény nélkül. Aztán úgy döntöttem, hogy egy utolsó esélyt adok még magamnak. Elkezdtem fogyasztani a termékeket, és ami számomra igen meglepő volt, már a harmadik nap után kezdtem jobban érezni magam. Egy hét után teljesen eltűnt a víz rólam /nem szörcsögött a tüdőm, a bokám formálya vissztért/ és hét kilogrammot fogytam. Természetesen ez a sok méreganyag és a víz volt. Az hatodik hónapra lement rólam 22 kg. súlyfelesleg. Szerencsére az anginaim, amik elég sűrűn jelentkeztek, megszűntek. Volt olyan év mikor kétalkalommal is kellet katéterezni, mivel a vérlemezkék berakódtak a stentel megsebzett falára.(Orvos mondta, tehát biztos voltam benne hogy ez így is marad) A vérhígító erre nem volt elég. Ezért esedék kb.4-5 év... Azóta szinte tünetmentesen és gyógyszerek nélkül élek. Ez teljesen meggyőzött a termékek hatékonyságáról, és úgy döntöttem, szeretnék másoknak is segíteni egészségük javításában. Jelenleg 13 év telt el. Sajnos érdemben mamár ez a múlt ennek értelmében, találtam meg hasonló orvosk álltal tesztelt terméket is amivel hiszem hogy tudok magamon és sok máson segíteni.
Hívjon bármi kérdése van: 0630/267-7793
Bolygónkról évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el.
A kutatások sokkoló adatokra mutatnak rá. Még vissza lehet állítani ha figyelünk rá. A kutatási eredmények sokkolóak. Ezt azok számára teszem közzé akiknek mondom több vitaminra , nyomelemekre van szükségünk mint hinnék. " én sok zöldséget - gyümölcsöt eszek" mondják, valóban? Meg lehet enni napi szinten a (mostani adatok már kisincsennek téve.....) 7-8-10 Kg zöldséget, gyümölcsöt??? BO......."piacon veszem" na igen valamivel jobb ízű, de vajon mennyi a tápértéke? Csak nézzük meg nagyanyáink, ük nagyszüleink életét és rájövünk az igazságra. Elgondolkoztató adatok jönnek ki, miért is van ennyi beteg és túlsúlyos ember. Csökkent a magyar gyümölcsök, zöldségek vitamintartalma Hol van már a vajalma vagy az igazi ringlószilva? Hol a kicsi, de cukor nélkül is édes eper? Drámaian csökkent a zöldségek, gyümölcsök és gabonafélék ásványianyag- és vitamintartalma 1966 és 1990 között. Aztán egy kicsit javult a helyzet – állítja kutatási eredményei alapján a Szent István Egyetem tanára. A legfõbb ok: a piacon a szépet keresik, erre figyeltek a növénynemesítõk. A javulás pedig annak köszönhetõ, hogy a termelõknek egyre kevesebb pénzük van mûtrágyára.
A nagyság eléréséhez komolyan kell venni a táplálkozás. A Rágcsálnivaló fontos, hogy újra üzemanyag a tested és újítani az energiád. A ELÉRNI fehérje 20 gramm fehérje és 4 gramm cukor van, hogy az egész napod alatt ekkora lendületet adjon.